Még nem értem a végére Joanna Penn Pentecost című könyvének, de az egyharmadánál már tudtam, hogy nem fogok hanyatt esni tőle. Kár! Régóta hallgatom Joanna podcastját a The Creative Penn blogon keresztül, sok hasznos információt oszt meg. Félig kíváncsiságból vettem meg a könyvét, félig mert szimpatikus volt podcastjain keresztül. 3,44 USD az ára, nem vág földhöz, de nem volt kidobott pénz, mert sok dolgot tanultam belőle.

Mielőtt elmondanám miért, hadd ejtsek néhány szót a könyvről. A sztori vallásos ereklyék körül forog, műfaját tekintve krimi, akcióval fűszerezve. Annak idején, Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az Apostolokra, és amerre jártak csodák, gyógyulások történtek. A történet szerint ez valószínűleg egy különleges meteornak köszönhető, amely a Föld mellett elhaladó társaitól elszakadva lehullott, és természetfeletti erővel ruházta fel az Apostolokat. Innen a lángnyelvek amelyek a Biblia szerint megjelentek fölöttük. A Meteort az Apostolok széttörték, és darabjait magukkal vitték, Európába és Ázsiába. Haláluk után Őrzők vették magukhoz, és évszázadokon keresztül adták tovább a kövek titokban tartásának nemes feladatát. Napjainkban egy gonosz férfi saját céljaira akarja megszerezni őket. A főszereplő nő szakértője a témának, ezért antihősünk elrabolja a testvérét és unokahúgát, hogy zsarolással kényszerítse az összes kő megkeresésére. A nő segítségére siet egy titkos társaság, aki a világot akarja megóvni attól, hogy a kövek rossz kezekbe kerüljenek. A képbe kerül egy másik titkos társaság, aki magának akarja megszerezni a kövek hatalmát. Talán kicsit bonyolultnak tűnik, nem is ez a lényeg.

Amit tanultam:

• Rögtön regény elején rokonszenvessé kell tenni a főszereplőt. Joannának ezt nem sikerült nálam elérnie, nem sikerült azonosulnom a főhőssel. Hiába bontakozott ki egyre inkább a történet, és én nem rágtam a körmömet izgalmamban, nem aggódtam miatta, igazából nem túlságosan érdekelt, hogy mi lesz vele. És ez nem jó! Nem mondom, hogy két dimenziós volt, nem. Hihető személyiséget sikerült neki adni. Mégsem jött létre az olvasó – főszereplő kapcsolat. Azóta is gondolkodom, hogy miért, talán több betekintéts kellett volna adni a gondolataiba, az érzéseibe, jobban ki kellett volna domborítani viszonyát a családtagjaival, kellett volna valami, amitől szerethető, és törődni kezdek vele.
• A fenti vonatkozik a többi pozitív szereplőre is. Nem vagyok kőszívű, magam is csodálkoztam mennyire érdektelen volt amikor a testvért majdnem elégették elevenen.
• Az antihős legyen utálható! Nem kell szuper gonosznak lennie, de érjen meg az olvasóban az érzés, hogy szívesen pofán vágná az ipsét!
• Ha van egy szupererőt / hatalmat biztosító valami, akkor rendesen be kell mutatni az erejét, érzékeltetni amit tud, felfedni milyen fenyegetést jelent, ha rossz kezekbe kerül. Az Apostolok kövéből sokkal többet ki lehetett volna hozni.
• Az akciót ki kell dolgozni! Nem arra gondolok, hogy minden mozdulatot meg kell tervezni a verekedésben – bár ez sem árt. Arról van szó, hogy közben a szereplők éreznek, gondolkodnak, még ha fel is gyorsulnak az események. Mindennek oka van: ki, mit, miért éppen úgy tesz. Számomra túlságosan el voltak kapkodva, nem voltak izgalmasak az akciójelenetek.
• Felesleges két gonosz ellenség. Főleg akkor, ha az egyik végig a főhős nyomában van, a végén pedig egyszerűen csak eltűnik a színről.
• A gonosz nyerje el méltó büntetését! De amúgy rendesen! Nem elég, ha sejtelmesen eltűnik a villámlásban. Elevenen el akarta égetni, a főhőst, az ég szerelmére! Kapja meg amit megérdemel!

Azt hiszem ennyi elég is, jól érzékeltetik miért adok majd az amazonos értékelésemben öt helyett három csillagot. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a történetből.