Jövő héttől az olvasás kerül fókuszba 7 hétig. Bekapcsolódom a Moly-tagok kezdeményezésébe, az olvasásról fogunk blogolni. Persze nem állhatom meg, hogy bele ne csempésszek néhány írással kapcsolatos gondolatot.

Stay tuned !– ahogy a tengerentúlon mondják.

A múltkor beszereztem kedvenc íróm, Lee Child legutóbbi könyvének audio változatát. Sok minden miatt tetszik, az egyik ahogyan párbeszédeket ír. Íme egy kis ízelítő. Figyeljétek meg milyen sallangmentes, célratörő. Nagyon jól visszaadja a helyzetet és a szereplők jellemét. A szituáció: Reacher, a főszereplő késő este tér be az Isten háta mögötti hotel bárjába, ahol ritka a vendég télvíz idején. Kávét rendel.

Máskor, más helyen lehet, hogy így zajlott volna le a beszélgetés:

– Adhatok tejszínhabot vagy cukrot? – kérdezte [a pincér].
– Nem köszönöm, feketén iszom – mondta Reacher.
– Átutazóban van?
– Igen, kelet felé tartok.
– Hová igyekszik? Messzire?
– Igen, lemegyek egészen Virginiáig – mondta Reacher.
A fura hajú pacák megfontoltan bólintott.
– Az jó messze van! Délnek kell mennie először, amíg el nem éri az autópályát. Az leviszi egészen Virginiáig.
– Igen, így tervezem – mondta Reacher. – Tudom, hogy hosszú az út, de rászántam az időt.
– Honnan indult?
– Északról, Detroitból – mondta Reacher. – Már untam a nagyváros szürkeségét és bűzét, gondoltam világot látok.
– Kocsival van?
– Nem. Nincs autóm, stoppal jöttem.

Child így csinálta:

– Tejszínhab? – kérdezte. – Cukor?
– Egyiket sem – mondta Reacher.
– Átutazóban?
– Kelet felé fordulok, amint tudok.
– Milyen messze keletre?
– Egészen keletre – mondta Reacher. – Virginiába.
A fura hajú pacák megfontoltan bólintott.
– Akkor délnek kell mennie először. Amíg el nem éri az autópályát.
– Ez a terv – mondta Reacher.
– Honnan indult?
– Északról – mondta Reacher.
– Vezetett?
– Stoppoltam.

(Lee Child: Worth dying for, 2010)

Nincs felesleges duma, Reacher nem szószátyár típus. A nebraskai farmerok sem a szájmenésükről híresek. A párbeszéd tökéletesen illik a helyzetbe. Nem kell, hogy mindig ilyen szűkszavúak legyenek a szereplők, de egy dolgot érdemes megtanulni belőle: hagyjuk ki a semmitmondó szavakat!

A párbeszédek írása egyébként is megér néhány bejegyzést, sort fogok rá keríteni.