Címkék
Regényírással kapcsolatban örök kérdés, hogy a kézirat hány változatán keresztül juthatunk el a kész könyvig. Az első ritkán üti meg a kiadható mércét, legalábbis majdnem zseninek kell lenni hozzá. Szinte minden író a nyers változatot írja meg először, amit aztán több lépésben javít, finomít, csiszol.
Olvastam egy szerkesztő cikkét az angliai Writing Magazine-ban, ami érintette ezt a témát is. A szerkesztő szerint körülbelül tíz változatát kell megírni a kéziratnak ahhoz, hogy kiadható legyen. Huh, meglehetősen soknak tűnik! Nézzük csak, mit javasol, hogyan vigyük végig a folyamatot:
1. A teljes könyv első, nyers kézirata.
2. A cselekmény struktúrájának pontosítása, a (logikai) lyukak betömése.
3. Karakterek részletesebb kidolgozása.
4. Párbeszédek tökéletesítése.
5. A nyelvezet és az ábrázolások finomítása.
6. Részek átszervezése.
7. Konfliktus rétegek hozzáadása.
8. A kritikus nyitó oldalak tökéletesítése
9. További munka a karakterek fejlesztésén.
10. Átolvasás a hibák után.
A lista lényegre törő, mondhatni szűkszavú, némely ponton lehet, hogy nem ugyanazt értjük alatta, mint a cikk szerzője.
Úgy gondolom, el lehet jutni kevesebb lépésben is a kész könyvig. Ez a fajta lebontás viszont lehetővé teszi, hogy egyszerre egy dologra koncentráljon az ember, és célirányosabban dolgozzon a kéziraton.
Ti hány lépésben juttok el a kész változatig?
meszarostortenetek.com 
Szia,
ez elég durva listának tűnik. Eddig nálam úgy működött a dolog, hogy mielőtt egyetlen sort is leírtam volna a regényből, elkészítettem a lehető legrészletesebb logikai-, és fejezetvázlatot – kézzel, füzetben -, aztán álltam csupán neki magának az írásnak. Amikor kész a regény, egyszer átolvasom én, kihúzok mindent, ami felesleges mellébeszélésnek tűnik, javítom az elgépeléseket (amiket észreveszek), aztán rászabadítok erre a változatra négy-öt-hat tesztolvasót, akiket megkérek, hogy minden esetben jelezzék, ha valami érthetetlen, ha logikai bakit, furcsa mondatokat, jellemidegen dolgokat találnak benne. Ezek alapján elkészítek egy összesített hibajegyzéket, és az alapján ismét átfutom a kéziratot. Vagyis nálam a tíz lépés csak négy. Ez a tíz elég ijesztően hangzik, de meglehet, hogy ez lenne a helyes.
Szerintem vannak lépések, amelyeket össze lehet vonni. Ez a tíz mindenképpen jól érzékelteti, hogy mi a teendő az első kézirat után.
Üdv,
Az a tíz nekem is soknak tűnik, de kinek a papné, kinek a lánya. 🙂 (Nekem a kézirat.)
A bevett szokásom az lett, hogy megírom a megírandót ahogy a fejemből kipattan, aztán félreteszem egy kis időre. Ha leülepedett bennem a dolgok és már a történet kissé feledésbe merült, újra előveszem és átolvasom. Ilyenkor kiugranak a szembetűnő bakik, hibák. Ezeket rögtön javítom, majd végül a korrektorom elintéz minden olyat amit én kifelejtettem, vagy átsiklottam rajta. Tőle visszakapva a kéziratot, mégegyszer átolvasom, ha minden rendben akkor ezzel készen is van.
Valóban érdemes kicsit pihenni hagyni, könnyebben megtalálod a hibákat utána. Egy jó korrektor / szerkesztő pedig aranyat ér. 🙂