Címkék
Így nevezte el James Scott Bell azt az ujjgyakorlatot, amivel ötleteket dolgoz ki történetei számára. Bell amerikai krimiíró, rendszeresen blogol a Kill Zone blogon.
Aki írni akar, annak nyilvánvalóan ötletekre van szüksége. Ahogy a legnagyobb fa is apró magból kel ki, úgy a leghosszabb regény is egy ötlettel kezdődik. A mondás azt tartja, hogy “a téma az utcán hever”, sokan azonban nem ismerik fel, és elmennek mellette. Rendszeresen futok bele blogbejegyzésekbe, amelyek az írói blokk feloldásáról szólnak. Segítséget próbálnak nyújtani azoknak, akik csak bámulják az üres lapot, és egy épkézláb mondat sem jut eszükbe.
Erről eszembe jut nagymamám, aki málnaszedés közben mindig azt mondta: “Ne csak azt nézd, ami repül,hanem azt is, ami mászik!” Azaz ne csak a felül hivalkodó szemeket szedjem le, hanem hajoljak le, és nézzek be alul a bokorba is. És bizony, gyakran ott találtam a legérettebb málnaszemeket. Ha ezt az írásra vonatkoztatom, azt mondom: nézzünk a “lábunk elé”, járjunk nyitott szemmel a világban, és próbáljunk a dolgok mélyére látni.
Szerencsére én még nem tapasztaltam meg az író blokkot, sőt, általában több ötletem van, mint amit meg tudok írni. Legalább öt kötetre való anyag lapul most is a jegyzetfüzetemben.
Akik néha megtapasztalják az üres lap szindrómát, akik inspirációt keresnek, vagy akik csupán több ötletből szeretnének válogatni, azoknak érdemes kipróbálni a játékot a nyitómondatokkal.
Valahogy így megy: *
- Szánj egy óra hosszát arra, hogy csak nyitó mondatokat írsz. Mintha elkezdenél egy regényt, vagy egy novellát. Vegyél elő egy szótárat, üsd fel véletlen helyeken, bökj rá egy szóra, és írj az alapján egy mondatot. Nem baj, ha első látásra nem tűnik valami jó ötletnek.
- Válaszd ki azt a hármat, ami a legjobban tetszik. Amiben legtöbb fantáziát látsz, ami beindítja a képzeletedet.
- Csavarj rajta. Gondold tovább, változtass rajta, hogy érdekesebb legyen.
- Válaszd ki azt, amelyik legjobban tetszik, és írj az alapján egy jelenetet. Ne dolgozd ki a cselekményt előre, csak hagyd, hogy kibontakozzon ahogy írod.
- Olvasd át, értékeld. Ha látsz benne fantáziát, akkor dolgozz tovább az ötleten. Vagy menj vissza egy másikhoz, és írj azzal is egy jelenetet. A harmadikkal is, ha úgy érzed, érdemes.
Nagy rá az esély, hogy a végére lesz egy érdekes történeted, amit tovább finomíthatsz.
* Direkt nem felkiáltójelekkel írtam, mert úgy hatott volna, mintha kiabálok veletek, és kényszeríteni akarlak, pedig nem. Na de most már nyomás írni!