Címkék
akció, együttérzés, hibák, karakter, körülmények, módszer, szereplő, történet
Sokáig azt gondoltam, hogy az izgalmas cselekmény fontosabb, mint a karakterek. Végül is, az adja a történet izgalmát, hogy mi fog történni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a sztori érdekes karakterek nélkül olyan, mint az autó lapos gumikkal: benne van az erő, mégsem akar úgy menni, ahogy kellene. Kell, hogy együtt érezzünk a főszereplővel, érdekeljen a sorsa! Ezek módszerek abban segítenek, hogy három dimenziós, élő szereplőket állítsunk az olvasók elé.
1. Nem a körülmények, hanem akció teremt együttérzést
Néhány író azzal próbálja szimpatikusabbá tenni a szereplőit, hogy mostoha körülmények közé helyezi őket. Elhunyt hozzátartozó, molesztáló galeri, nők után futó férj, elveszített munkahely, idegen környezet a költözés után, elnyomó hatalom, életveszély. Ezek valóban szimpátiát keltenek az olvasóban, de ha a szereplő csak passzívan elszenvedi őket, akkor az együttérzés gyorsan kihűlhet. Ami a kapcsot megteremti az olvasó és a karakter között az, ahogyan a szereplő reagál a körülményekre. Amit azért tesz, hogy kimásszon a slamasztikából, legyűrje a problémát, szembeszálljon az elnyomásal. Jobban együtt tudunk érezni azzal, aki lelki szenvedések árán túlteszi magát egy szeretett elvesztésén, mint azzal, aki az egész történet alatt semmi mást nem csinál csak jajagat, és sajnáltatja magát. Azoknak a kalandoknak tudjuk jobban átadni magunkat, amelyekben a főszereplő szembeszáll a gonosszal, és mindent megtesz a legyőzéséért. Ha a rossz fiú kénye-kedve szerint bánik a “hőssel”, aki csak elszenvedi az egészet, és semmit sem tesz ellene, az olvasó hamar ásítozni kezd.
2. A szereplőknek legyenek hibáik, kételkedjenek magukban, tévedjenek
Senki sem tökéletes. Elcsépelt közhelynek hangzik, mégis igaz. Amikor a főhős tökéletes és túlságosan magabiztos, nem érezzük igazinak. Nem is beszélve arról, hogy túl könnyen legyőzi a rosszat, abban pedig mi az izgalmas? Ha akár testi, akár lelki hibái vannak a szereplőnek, sokkal valóságosabbnak érezzük. Ha kétségei vannak azzal kapcsolatban, amit tesz, saját magunkat látjuk benne. Ha félelmeivel küzd, drukkolunk neki, hogy felül tudjon kerekedni rajtuk. Egy dologra viszont vigyáznunk kell: ne legyen hibája csak azért, hogy elkerüljük a tökéletesség látszatát. A félelmei és kétségei kapcsolódjanak a történethez, és motiválják a döntéseit. Legyenek szerves részei a sztorinak.
3. Legyen saját életük
A szereplőknek a történet kezdete előtt is volt életük – kivéve persze, ha az egész életét felölelő életrajzi regényt írunk. Már az előtt szerettek, gyűlöltek, ettek-ittak, iskolába jártak, és még ezer dolgot csináltak, mielőtt a sztorink kezdődik. Elmélyíthetjük a karakterünket, ha beleszőjük a történetbe az őket ért traumákat, az örömöket, amelyekben részük volt, a vágyaikat, amelyek idáig vezették őket. A múlt eseményei segíthetnek megérteni, miért viselkednek úgy, ahogy.
Neked milyen módszereid vannak a mélyebb karakterábrázolásra?