Biztosan meséltem már, hogy gyerekkoromban egy sci-fi könyvben a videotelefonról olvastam. Ez még a fekete-fehér tévék idejében volt, amikor csak két csatorna sugárzott, és hétfőn adásszünetet tartottak. Amikor a zenehallgatást a kazettás magnó és a bakelit lemez jelentette, na és a Kettőtől ötig kívánságműsor. Eltelt néhány évtized, és a videotelefon a zsebemben a hétköznapi élet részévé  vált.

Íme három dolog, ami hasonlóan megvalósításra vár:

Interaktív multimédiás eszközök

Képzeld el, hogy társaságban vagy, és a múltkori buli képeire mindenki kíváncsi. Telefonodról egy mozdulattal áthúzod a mappát a fél falat elfoglaló tévére, aztán kézmozdulatokkal tovább lépteted a képeket, kinagyítod a viccesebbeket, elindítod a videókat. Ha valamelyiket valaki le akarja menteni magának, akkor odaérteti a telefonját a tévéhez, és áthúzza a képet.

Holovetítő

Ezt már nagyon régóta szeretnék a sci-fi rajongók, azóta, amióta réges-régen egy messzi galaxisban egy hercegnő a robotjával üzenve kért segítséget a mestertől. A hologramokat persze gesztusokkal lehet majd irányítani, a részeit kinagyítani, elforgatni, elindítani, megállítani, hiszen ekkorra már kiforrott technológia lesz az interaktív eszközöké.

 

Agyi implantátum

Oké, ez valamivel nagyobb lépésnek tűnik, nem csak a sebészetnek, de a miniatürizálásnak is fel kell szívnia magát rendesen a megvalósításához. A felgyorsuló életritmus azonban előbb-utóbb megkívánja majd, mert idegesítően lassú lesz előhalászni a zsebből a mobiltelefont, bepötyögni a biztonsági kódot, és az ikonokra bökdösve elindítani az alkalmazást. Nyilván egy csomó, nem kifejezetten technikai kérdést fel fog vetni. Jó példa a Black Mirror sorozat The Entire History of You című része, amelyben az agyba operált eszköz mindent felvesz, amit aztán vissza lehet játszani a tévén, mint egy videót. Sőt, tévé sem kell hozzá, a retinára vetítve csak mi láthatjuk.

Kedves feltalálók és fejlesztők, munkára fel! A sci-fi filmek pontosan megmutatják, hogyan is kell majd ezeknek működniük!