Biztosan ismered azt a klisét, hogy “A sors útjai kifürkészhetetlenek”. Milliószor használt, elcsépelt kifejezés. De mint minden milliószor használt,elcsépelt kifejezésnek, ennek is van alapja.

Valamikor régen, ami – volt kollégámat idézve – a régi idők ködébe vész, írtam egy ujjgyakorlatot. Ha jól emlékszem, a karakterábrázolásról olvastam egy könyvet, és gyakorlásképpen írtam egy dialógust, amiben egyáltalán nincs narráció, csakis a szereplők beszélnek. Így született meg a “Megegyeztünk kisnaccsád!”, amit felraktam ide a blogomra is.

Telt múlt az idő (úgy látszik ma ilyen klisés nap van), és nemrég Messengeren kaptam egy üzenetet egy fiatal rendezőtől. Olvasta a “Megegyeztünk kisnaccsád!”-ot, és – ezt kapd ki! – tetszett neki. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem forgatókönyvet írni. Egy rövidfilmen dolgozik, és épp forgatókönyv írót keres.

Első gondolatom az volt, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek. Ja, bocs, ezt már írtam.

Második az, hogy ezt totál meg kellene próbálnom.

Harmadik az, hogy mi a fenét gondolok, még sosem írtam forgatókönyvet! Azt sem tudom hogyan néz ki. (Na jó, olvastam már többet is, de ki figyeli a sortávot, a bekezdést meg ilyeneket, amikor csak a sztori érdekel.) Végül is arra jutottam, hogy a formai követelményeknek utána lehet nézni, de bazi érdekesnek tűnik maga a lehetőség, kár lenne kihagyni. Végül úgy döntöttem, belevágok.

Maga a történet már összeállt egy rövid cselekmény formájában, ezt a vázat kellett kitölteni. Megegyeztünk, hogy megírok belőle valamennyit, és elküldöm a rendezőnek. Tetszett neki. Megbeszéltük az ütemtervet, meg ilyeneket.

A minap elküldtem, ami eddig kész, és mellé raktam néhány javaslatot a sztorival kapcsolatban. Ismét csak tetszett.

Szóval most már tényleg forgatókönyvet írok!

Egyelőre nem árulok el többet, de majd amikor már lehet, megosztom miről van szó. Addig is, ne kíméljétek a tollat, papírt és billentyűzetet!