Kedvesemmel újra néztük a Warehouse 13-at. Tudod, a sorozatot. Még nem láttad? Pedig sci-fi rajongóknak kötelezően ajánlott. Mindegy, nem is ez a lényeg. Amikor megnéztük már az utolsó részt is az utolsó szezonból, rájöttem, hogy valamikor vettem én egy Warehouse 13-as e-könyvet, ami azóta is ott csücsült a Kindle könyvtáramban. Ideje volt elolvasni!

Még nem végeztem vele, de az már látszik, hogy jól hozza a sorozat hangulatát, és a karakterekben szépen rá lehet ismerni a filmbéli szereplőkre. A lelet, ami körül a cselekmény bonyolódik is passzol azokhoz, amelyeket a sorozatban be szoktak gyűjteni és a raktárpolcra tenni.

Van azonban valami, amit észrevettem .

Először fel sem tűnt. Másodszorra egy stílusos írói eszköznek tekintettem. Harmadszorra már kezdett gyanús lenni a dolog. Sokadszorra pedig unalmassá, sőt kicsit bosszantóvá vált.

Arról van szó, hogy a leírások mindig ugyanolyanok. Mindig. Minden egyes alkalommal. Mármint, nem ugyanazokat a dolgokat írja le, de mindig ugyanúgy. Egyforma hosszú mondatokat használ, alany, állítmány esetleg hely, esetleg egy jelző. Minden egyes alkalommal ugyanabban a stílusban írja le a dolgokat.

Mondok egy példát, itt egy idézet a könyvből:

“Folytatta az útját, további üdvözléseket cserélve régi barátokkal és szomszédokkal. Az idős Mrs. Lozenko a kutyáját sétáltatta. Dr. Stevens, a fogorvos a tisztított ruháját vette éppen át. A Brubaker ikrek biciklijükkel verszenyezek a járdán. Claire és Janice, akik egy kávézót vezettek, babakocsit toltak. Joe, a rendőrfőnök helyettes, a parkolóórákat ellenőrizte. Dave, a UPS-es srác egy csomagot szállított a használt áru boltiba. Bolond vic a részegségét aludta ki a padon. Leena mindegyikükre mosolygott. Megvakargotta a kutyát.”

Értitek már, mire gondolok?

U-nal-mas!

Legalább is egy ideig. Aztán már bosszantó. Szerintem ez egyszerűen lustaság az író részéről. Lássuk, mi lett volna, ha variálja a mondatok hosszát!

“Folytatta az útját, további üdvözléseket cserélve régi barátokkal és szomszédokkal. Az idős Mrs. Lozenko jött szembe kutyáját sétáltatva, Leena a hölgyre mosolygott, Spykiet  pedig megvakargotta a füle tövénél. Elégedett vakkantás volt a jutalma. Dr. Stevens a ruhatisztítóból trappolt kifelé, jellegzetes vegytisztító-szagot hozva magával, karján nejlonba csomagolt öltönyével. Intett, mielőtt beült Buickjába, ami most is makulátlanul ragyogott. Gyanús zaj jött Leena háta mögül. Megpördült. A Brubacker ikrek eszeveszett tempóban száguldottak a járdán biciklijükön, vadul csengetve riogatták a járókelőket. Mire Leena utánuk kiáltott volna, hogy óvatosabban, már három üzlettel arrébb jártak. Leena hangos hallózásra lett figyelmes. Claire és Janice, akik a Coffee Time kávézót vezették, a túloldalról integettek. Claire babakocsit tolt maga előtt, amiből felbukkant a kis Audrey apró rózsaszín zoknis lába. Cuki bébi. Továbbhaladva Joe-val a rendőrfőnök helyettesével futott össze, aki vastag bajsza alatt morogva a parkolóórákat ellenőrizte. Leena köszönt neki, amire a választ akár Jó napot-nak is lehetett érteni. Joe felfigyelt Dave-re, a UPS-es srácra, aki hosszú léptekkel, hóna alatt egy csomaggal a használt áruk boltja felé tartott. Joe összehúzottt szemmel követte, amíg el nem tűnt a bejáratban, aztán visszatért a parkolóórákhoz és a morgáshoz. Leena útja ezúttal is a park mellett vezetettt el. Mi volt az a kupac az egyik padon? Á, csak Vic akit minden ki csak Bolond Vic- ként emlegetett. Biztosan csak a részegségét aludta ki.”

Hát nem elevenebb így a kép? A mondatok hosszának a variálása sokat dob a szövegen.

Tulajdonképpen mást is tettem, mint a mondathosszal való játszadozás. Apró részleteket illesz tettem be. jelentéktelennek tűző apróságokat, amelyek nem csak színesebbé teszik a jelenetet, hanem a mellkék-karakterek megformálásához is hozzájárulnak.

Igazából van egy harmadik dolog is: amit írói körökben “mutasd meg, ne mondd el”-ként emlegetnek. Hát nem szemléletesebb, ha ahelyett, hogy “Dr. Stevens, a fogorvos a tisztított ruháját vette éppen át.” azt olvassuk: “Dr. Stevens a ruhatisztítóból trappolt kifelé, jellegzetes vegytisztító-szagot hozva magával, karján nejlonba csomagolt öltönyével. Intett, mielőtt beült Buickjába, ami most is makulátlanul ragyogott.” Ahelyett, hogy közlöm, mi történik, megmutatom az eseményt, így az olvasó jobban el tudja képzelni.

Szóval, szeretném, ha megígérnéd, nem untatod az olvasót azzal, hogy mindig ugyanolyan hosszúak a mondataid!