– Azt mondod, bepancsolt neki?
– Egyenest a képébe! – Az öreg Szamosi nagyot bólintva adott nyomatékot a szavának, aztán lehúzta a maradék fröccsöt. A műbor fanyar ízt hagyott a szájában. Nem is emlékezett mikor ivott utoljára igazi szőlőből készült bort, kinek van arra pénze manapság! Aki a szemetes szakmában dolgozik, annak biztosan nem.
– Halljuk a részleteket! – lökte oldalba Szamosit Teke.
A többiek is várakozóan néztek rá a fröccsök felett. A kocsma sarkában ültek, a nagy asztalnál, ahol mindig szoktak. Fejük felett a holoreklám néha idegesítően villogott, de néhány pohár után már nem is volt olyan zavaró. Nem sokan lézengtek az ivóban rajtuk kívül, korán volt még, a fiúk is csak azért néztek be, mert hallottak róla, hogyan járt a Suhanc. A hír gyorsabban terjedt szájról szájra, mintha a hiperneten posztolták volna ki.
Szamosi a pult felé fordult.
– Ildi drága, még egy kört!
Ildinek, a kissé molett pultos lánynak a feszes nacija nagyban hozzájárult a hely népszerűségéhez. Gyanították ugyan, hogy az elfogyasztott italok számával azok egyre hígabbá váltak, de Ildi olyan szépen mosolygott mély dekoltázsa fölött, hogy nem lehetett rá haragudni.
Miután letette eléjük az italokat, és a hat szempár végigkísérte a ringatózó popsit, amíg el nem tűnt a pult mögött, visszafordultak Szamosihoz. Ő, biztos ami biztos, megnedvesítette a torkát, mielőtt belefogott.
– Hát az úgy kezdődött, hogy a tömörítő antigrav szervója vacakolni kezdett.

Olvasd el az egész novellát ingyen és bérmentve:

Mészáros Gyula: Szemét ügy – letölthető pdf